Kitépett közlekedési táblával állította meg a buszt egy férfi Kőbányán (VIDEÓ)
Majd súlyzózni kezdett az eszközzel.
Vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt vádat emelet az ügyészség Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő ellen.
Vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt vádat emelt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte az MTI-vel Keresztes Imre főügyész.
Közleményében azt írta: a vád szerint 2013. januárjában Hiszékeny Dezső akkori XIII. kerületi alpolgármester – akinek a működési körébe tartozott a kerület üzlethelyiségeinek, lakásainak kezelése – közvetítőn keresztül jogtalanul 5 millió forintot kért saját magának azért, hogy egy, az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát a vállalkozónak adja.
„A jogtalan vagyoni előny átadására végül nem került sor, de a törvény szerint a bűncselekmény ettől függetlenül befejezett” – fogalmazott a főügyész. Hozzátette: a vádiratban szereplő korrupciós bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.